Blog - Kerítések, és ami mögöttük van

Kétszárnyas kovácsoltvas kapu

Az örökkévalóság kapujában

Ilyenkor télen kevesebb a ház körüli teendő, így végre szánhatunk egy kis időt arra, hogy átgondoljuk, milyen legyen az új kapu vagy korlát.

Egy ízléses kovácsoltvas kapu – akár minimalista, akár klasszikus stílusú – minden környezetben minőségi eleganciát sugall.

  • Az egy- és kétszárnyas kovácsoltvas nyílókapu egyszerű és nagyszerű, költséghatékony megoldás, ám esetében viszonylag nagyobb helyigénnyel kell számolnunk.

  • A tolókapu előnye, hogy a görgős-sínes kialakítás miatt – egy előre lefektetett sínről van szó – nem vesz el helyet a bejáró melletti térből, mivel oldalirányban mozog. Ha a kapunyílás 3 méter széles, akkor körülbelül 3,3 méternyi helyre van szükség a kerítés mellett párhuzamosan.
    A tolókapu gyorsan és egyszerűen használható, a görgők zártszelvénybe is építhetők, és a rendszer később is automatizálható. A sínbe érdemes fűtőszálat telepíteni, mert ennek hiányában a téli csapadék ráfagyhat, ami megnehezítheti a kapu működtetését.

  • A lengőkapu néven is ismert úszókapu szintén oldalirányban mozdul el, de nem kerekeken gurul, hanem a levegőben siklik, mivel maga a kapu két csapágyazott ponton kerül rögzítésre. Kialakításából adódóan a tolókapuhoz képest több helyre van szükség a kerítés mentén: egy 3 méteres kapunak 4,5 méter hely kell a háromszög alakú ellenrész miatt.

Ezek a kapuk nem igényelnek különösebb karbantartást, és többféleképpen is felületkezelhetők. Cégünknél tíz évgaranciát is adunk, ha a kovácsoltvas kapuhoz komplett felületkezelést is kér a megfelelő korrózióvédelem kialakításának érdekében.

Nálunk nincsenek korlátok

Ez persze csak vicc, hiszen rengeteg mintadarabbal rendelkezünk a kovácsoltvas korlátok terén is. Emellett minden esetben egyedi igény szerinti tervezést és kivitelezést is vállalunk. Egy díszes kovácsoltvas korlát igazi ékessége a környezetnek erkély, terasz, lépcső, galéria és köztér esetén ugyanúgy.

Fontos tudni, hogy a korlát szabványmagassága a járófelület felső szélétől 1 méter – így még egy felnőtt ember sem tud átbillenni a korlát kapaszkodója felett. A függőleges vagy vízszintes pálcaosztások nem haladhatják meg a 120 millimétert, hogy egy kisgyermek se férhessen át rajtuk. A korlát nem tartalmazhat felmászást elősegítő, fellépőként szolgáló elemeket, ezért a nagy motívumokat érdemes hanyagolni. Oda kell figyelni arra is, hogy egy véletlen beszorulás elkerülése érdekében a pálcák túl közel se legyenek egymáshoz.

A száraz tudnivalók után böngéssze kedvére színes kínálatunk részleteit, ismerje meg kedvező korlát árainkat, és kérjen ajánlatot! Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással is segítünk, hogy álmai kapuja vagy korlátja életre szóló örömmel ajándékozza meg Önt.