Blog - Kerítések, és ami mögöttük van

Kovácsoltvas kert kapu

Légy a szerencséd kovácsa!

A vas annak ellenére, hogy strapabíró, nedves környezetben korrodálódhat, mert a felületén lévő vízben különböző anyagok oldódnak, ennek hatásaként pedig a fém maga is oldódni kezd.

Bizony adott paraméterek mellett és a megfelelő karbantartás hiányában a kovácsoltvas kerítések, kapuk, korlátok vagy ablakrácsok nagy bosszúságunkra rozsdásodhatnak kültéren.

De szerencsére nem kell kétségbeesni, és azonnal cserére gondolni. Szakértő segítségével, de akár házilag is, a szennyezett levegő rossz hatása ellenére is tartósan fel lehet újítani a rozsdás elemeket. Hogyan történik mindez? A meglévő festést homokszórással eltávolítják, majd ezt követi a tűzi horganyozás vagy szinterezett bevonat, végül pedig a festés vagy porfestés. A nagyobb tárgyak esetén, mint például a kapu vagy kerítés, a szerkezeteket le kell szerelni a munkálatokhoz, majd a felújítás után visszahelyezni. Tehát az összetett folyamatok miatt mindenképpen számolnunk kell vele, hogy egy pillanat alatt nem fog elkészülni.

Jobb, mint újkorában

A leghatásosabb, de egyben az egyik legköltségesebb védelem a tűzi horganyozás, erre aztán több réteg matt vagy selyemfényű festék kerül. Ma már egyre elterjedtebb az ugyanúgy tartós szinterezett bevonat, amire a festéket szórópisztollyal fújják rá, és aztán a beégető kemencében olvad rá a felületre. Viszont ez esetben az elemek csak csavarozással szerelhetők fel, mert ez a verzió hegesztésre alkalmatlan. A hagyományos festéssel ugyanúgy megfelelő védelmet lehet elérni, ha tartós kültéri festék bevonatrendszer kerül a felületre, de ezeket időközönként fel kell újítani.

A kovácsoltvasat többnyire fekete színűre szokták festeni, de ha már újratervezünk, gondolkodhatunk más színekben vagy a festésre kerülő, egyedi megjelenést nyújtó antikolásban is. Ha mindig csak tisztítjuk és újrafestjük a kovácsoltvas tárgyainkat, akkor jó eséllyel a művelet sűrű ismétlését okozzuk majd magunknak. Mindenképpen érdemes tehát a szakértő korrózióvédő horganyozást belevenni a felújításba, mert így a festékrétegek és díszes szerkezeteink is hosszabb ideig tartósak lesznek.