Blog - Kerítések, és ami mögöttük van

Kovácsoltvas ablak rács

Miért fontos a kovácsoltvas termékek felületkezelése?

A kovácsoltvas kapuk, kerítések, korlátok az alapanyaguk természetéből adódóan rendkívül strapabíró, generációkat kiszolgáló termékeknek számítanak.

A legtöbben éppen azért teszik le a voksukat a kovácsoltvas szerkezetek mellett, mert ezek nemcsak esztétikus, de egyben hosszú távon is tartós megoldást jelentenek. Ezzel együtt elengedhetetlenül fontos, hogy a használatbavétel előtt megfelelő felületkezelést kapjanak, hiszen ennek hiányában ki lennének téve a rozsdásodás veszélyének. De pontosan milyen eljárásokat alkalmaznak a hatékony védelem kialakításához? Az alábbiakban erre adunk választ.

Speciális megoldások a tartós védelemhez

A kovácsoltvas termékek esetében a leggyakrabban a tűzihorganyzást és a szinterezést alkalmazzák a korrózióvédelem céljából. Előbbi során a megfelelő módon előkészített és megtisztított kovácsoltvas szerkezetet folyékony cinkbe (más néven horganyba) mártják, aminek következtében horganybevonat képeződik a felületén, ennek köszönhetően pedig hosszú évtizedeken keresztül ellenáll a rozsdásodásnak. A tűzihorganyzott anyagot később tetszőleges színre lehet festeni.

A szinterezés vagy porfestés során szintén egy védőréteg kerül a fémfelületre: az erre a célra alkalmazott műanyag porfestéket elektrosztatikus szórópisztoly segítségével hordják fel a szerkezetre, majd 160-200 Celsius-fokon ráégetik azt. Az így kialakuló műanyag bevonat rendkívül időtálló, és tartós védelmet nyújt a különféle káros környezeti hatásokkal szemben.

A kulcs a szakértelem

Amennyiben a gyártás után sor kerül a felületkezelésre, a későbbiekben csupán minimális karbantartásra lesz szükség ahhoz, hogy a kovácsoltvas kapunk vagy kerítésünk megannyi előnyét hosszú időn keresztül élvezhessük. Szerencsére a kellő szakértelemmel rendelkező cégeknél mindig lehetőség van arra, hogy a tűzihorganyzást és a szinterezést (akár együttesen is) igényeljük, így érdemes ezt is belekalkulálni az ajánlatkérésbe.

Ha tőlünk rendel kovácsoltvas kaput, kerítést vagy korlátot, minden esetben biztosítjuk a megfelelő védelmet a korrózió ellen. Keressen minket bizalommal!